– Frissített nemzetközi kormány- és sajtó visszhang a cikk végén –
(BWNS) Genf, 2009. február 18. Az Európai Unió február 17-én közleményben fejezte ki “mély aggodalmát” az iráni kormány azon tervével kapcsolatban, hogy hét bebörtönzött bahá’í vezetőt kémkedés és más vádak miatt bíróság elé állít. Irán legnagyobb vallási kisebbsége, a bahá’í közösség szisztematikus üldözésnek van kitéve az iszlám forradalom óta. A bahá’í-ok elleni jogsértések legújabb hulláma széleskörű nemzetközi tiltakozást és az iráni értelmiségiek támogatását is kiváltotta. A Bahá’í Nemzetközi Közösség azonnali szabadon bocsátásukra szólított fel.
Az informális iráni bahá’í vezetőség, melynek egy tagját március elején, hat tagját május 14-én tartóztatták le, hitük miatt.Az EU közlemény egybeesett az iráni hivatalnokok egyre élesebb bahá’í-ellenes kijelentéseivel, mely szerint a hét személy elleni tárgyalásra egy héten belül sor kerülhet.
A hét bahá’í vezetőt több, mint nyolc hónapja tartják fogva a hírhedt, teheráni Evin börtönben. Azóta semmilyen hivatalos bizonyítékot nem hoztak fel ellenük, sőt ügyvédükkel, a Nobel-békedíjas Sirin Ebadival sem vehették fel a kapcsolatot. Amióta elvállalta ügyüket, Ebadi asszonyt a médiában megfenyegették, megalázták és megrágalmazták, és nem engedték, hogy betekintést kapjon az ügy aktáiba. Decemberben a kormány bezáratta az Ebadi asszony által alapított, az Emberi Jogok Védelmezői Központjának irodáit. További 30 bahá’í-t tartanak bebörtönözve Irán területén, míg további 80 bahá’í-t óvadék ellenében szabadon bocsátottak.

Interjú a Nobel-békedíjas Shirin Ebadi asszonnyal a Channel 4 News műsorában 2009-02-19
Az Európai Unió szerint aggodalomra ad okot, hogy “miután ilyen hosszú ideig tartották őket őrizetben megfelelő eljárás nélkül, a bahá’í vezetők tárgyalása esetleg nem tisztességes formában zajlik majd.” Az EU éppen ezért azt kéri az Iráni Iszlám Köztársaságtól, hogy engedélyezze független megfigyelők részvételét a bírósági eljárás folyamán és vizsgálja felül az ellenük felhozott vádakat.”
A dokumentumot az EU teljes, 27 nemzetet tömörítő tagsága jóváhagyta, hozzájuk csatlakozott még Törökország, Horvátország, Macedónia, Albánia, Montenegro, Izland, Lichtenstein, Norvégia, Ukrajna és Moldova.
Az EU nyilatkozata angolul és magyarul.

Irán vádjai a bahá’í-ok ellen

Az Iszlám Köztársasági Hírügynökség értesülés szerint Ali-Reza Jamshidi igazságügyi szóvivő február 17-i sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy “a hét személy bűncselekményeket, köztük idegen hatalmaknak történő kémkedést követett el”. A minisztériumi szóvivő azt mondta, hogy a hét bahá’í “bírósági meghallgatására egy héten belül sor kerül”. Jamshidi úr kijelentette, hogy a bahá’í-oknak “feltétlenül engedélyezik a jogi védelem igénybevételét”, habár mindezidáig nem érintkezhettek ügyvédükkel.
Kijelentését megelőzte egy vasárnapi kemény hangvételű tudósítás, mely szerint az iráni főügyész azt mondta, a kormány az iráni bahá’í igazgatási rend “teljes megsemmisítését” tervezi.
“A félrevezetett bahá’í szekta igazgatási rendje minden szinten törvénytelen és betiltott, továbbá Izraelhez fűződő kapcsolatuk és az iszlámmal, valamint az iszlám rendszerrel való szembenállásuk egyértelmű” – fogalmazott Ayatollah Gorban-Ali Dorri Najafabadi iráni főügyész a Fars News egyik jelentése szerint.

A Bahá’í Nemzetközi Közösség válasza a jogsértésekre: „Egyetlen bűnük, hogy bahá’í hitűek”

Diane Ala’i, a Bahá’í Nemzetközi Közösség ENSZ képviselője úgy nyilatkozott, hogy a bahá’í vezetők tevékenysége az iráni bahá’í közösség alapvető szellemi és igazgatási igényét szolgálta. Elmondta, hogy Ayatollah Najafabadi arra irányuló kísérlete, hogy tevékenységüket “veszélyesnek” állítsa be, megalapozatlan, és a kormány tökéletesen tisztában van azzal, hogy az ilyen állításoknak nincs valóságalapja.
“Hogy tehet a főügyész egyenlőségjelet egy olyan ártatlan dolog, mint egy embercsoport, amelynek tagjai azért gyűlnek össze, hogy szellemi útmutatást adjanak és olyan események és tevékenységek szervezését bonyolítsák, mint az esküvők, temetések, és a gyermekek erkölcsi nevelése, és valami olyasmi között, amely Irán nemzetbiztonságát fenyegeti?” – tette fel a kérdést Ala’i asszony.
1983-ban a kormány minden választott és kijelölt bahá’í intézményt betiltott; a három, egymást követő országos vezető testület legtöbb tagját kivégezték. A feloszlatott bahá’í intézmények helyett informális, országos szintű koordináló csoport létesült, a ’Barátok’ néven, hogy segítse a 300 ezres iráni bahá’í közösséget, mely a legnagyobb vallási kisebbség Iránban – létszámuk meghaladja a keresztényeket és zsidókat együttvéve.
“A bahá’í igazgatási rend betiltását követően a kormány mindig is tudott, illetve tájékoztatást kapott ennek az ad hoc csoportoknak a tevékenységéről.”
“A kormány szemében az Evin börtönben most fogva tartott hét személy, és a mintegy 30 többi jelenleg Iránban bebörtönzött bahá’í egyetlen igazi “bűne” az, hogy vallási meggyőződésük eltér az irániak többségétől, és ezt a jelenlegi rendszer tűrhetetlennek tartja” – tette hozzá.
A bahá’í hit és az iszlám kapcsolatáról Ala’i asszony azt mondta:
“A valóság az, hogy a bahá’í hit az iszlámon kívül az egyetlen olyan független világvallás, amely elfogadja Mohamed isteni jellegét és tiszteletben tartja a Koránt – az összes világvallás szent irataival együtt.”
“A bahá’í hitben, annak tanításaiban, illetve követőinek szokásaiban nincs semmi iszlám- vagy Iránellenes. A kormány nem teheti meg, hogy saját iszlám-értelmezését ráerőlteti a bahá’í hitre és ebből téves következtetést von le.”
1979 óta több, mint 200 bahá’í-t öltek meg Iránban, ezreket tartóztattak le és több, mint 10.000 bahá’í-t bocsátottak el kormányzati vagy egyetemi állásukból. Majd nemzetközi tiltakozás hatására lelassultak a bahá’í-ok kivégzései – 1998 óta nem történt újabb kivégzés.
A bahá’í vezetők letartóztatása egy – a bahá’í közösség ellen irányuló – támadássorozat része. Listákat készítenek bahá’í-okról, tevékenységüket titokban megfigyelik; hajnali razziákat tartanak bahá’í otthonok ellen, és lefoglalják az emberek személyes tárgyait. Az elmúlt két hónap során drámaian nőtt a letartóztatott bahá’í-ok száma; rendszeresen bahá’í-ok elleni gyűlöletre uszítanak az állami médiákban; lerombolnak bahá’í szent helyeket és temetőket; felgyújtanak bahá’í házakat és ingatlanokat; kizárják a bahá’í fiatalokat a felsőoktatásból; ellehetetlenítik a bahá’í vállalkozásokat; és megfenyegetik a bahá’í-okkal érintkező muzulmánokat.

Nemzetközi visszhang az emberi jogok védelmében

Kormányok részéről

Az elmúlt néhány napban határozott hangú közlemények láttak napvilágot számos ország, köztük Ausztrália , Kanada , Németország , Hollandia , az Egyesült Királyság, valamint az Egyesült Államok kormányai és parlamenti képviselői részéről.
2009-02-13 USA House Resolution – H.Res. 175 – az iráni bahá’í-okról
Mark Kirk szenátor bevezetője H. Res. 175-hez
2009-02-13 USA Külügyminisztériuma elítéli az iráni kormány vádjait a bahá’í-ok ellen
2009-02-27 Kanadai parlamenti bizottság követeli a bebörtönzött bahá’í-ok szabadon bocsátását
(Az EU reagálását lásd a cikk elején)
Bill Rammel brit külügyminiszter közleménye szerint, az iráni vezetés “úgy tűnik, egyre nagyobb mértékben használ fel homályosan megfogalmazott vádakat az emberi jogok védelmezői és vallási kisebbségek támadására.”
“Nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy ezeket az embereket kizárólag vallásos meggyőződésük miatt, illetve a szólás- és gyülekezési szabadságukhoz fűződő jogaik békés gyakorlása miatt tartják fogva” – tette hozzá Rammel miniszter.
A brazil Szövetségi Parlament Emberi Jogi Bizottságának elnöke nyílt levelet küldött Iránnak, melyben a bahá’í fogvatartottak szabadon bocsátását kéri. “Azok a békeszerető, humanista alapelvek, és az a gyakorlat, amelyről a bahá’í-okat Brazíliában ismerik, tiszteletet és hitelességet vívtak ki ennek a közösségnek az ország emberi jogi támogatói körében” – jelentette ki Pompeo de Mattos, az Emberi Jogi Bizottság elnöke. “Éppen ezért nincs okunk megkérdőjelezni állításaik hitelességét.”

Az iráni emigráns (és néhány Iránban élő) muszlim először emel szót a bahá’í-ok jogaiért

Iráni értelmiségiek „Szégyenkezünk” (We are Ashamed) című bocsánatkérő nyílt levele a CNN-ben is megjelentElőször fordult elő, hogy iráni értelmiségiek „Szégyenkezünk” (We are Ashamed) címmel, február 3-án nyílt levélben szólaltak fel az országukban élő bahá’í-ok jogaiért. Az aláírók száma mára több, mint 500-ra nőtt: http://www.nomore-silence.com/pages/languages/english.php
Az iranian.com portálon megjelent kezdeményezésről a CNN hírügynökség is beszámolt.

Nemzetközi civil és más szervezetek részéről

Az Amnesty International és a Freedom House is elítélték a vallásszabadság korlátozását.
Simon Wiesenthal Központ nyilatkozata, mely elítéli az iráni bahá’í-ok üldözésését
A brit zsidó közösség nyilatkozata
forrás: Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat

Nemzetközi sajtó reagálása az iráni emberi jogi helyzetre

A CNN 3 hírben tájékoztatott egy hónap alatt az iráni bahá’í-ok emberi jogairól.
2009-02-26: The London Times: Brit komédiások „stand-up”-ja az iráni bahá’í vezetőkért
2009-02-24 Iranian.com Elfelejtik, hogy emberek
2009-02-23 Voice of America Irán vallási üldözése
Press TV, Irán „Irán mindennel ellátja a bahá’í-okat”
The New York Times Amit az iráni zsidók mondanak (megemlíti az iráni bahá’í vezetőket)
2009-02-18 Chanel 4 news Interjú a Nobel-díjas Ebadi asszonnyal
The Washington Post Irán 7 bebörtönzött bahá’í vezetőt kémkedéssel vádol
2008-02-17 Szabad Európa Rádió Nyugtalanító az iráni bahá’í-ok bírósági pere
2008-02-16 The International Herald Tribune (Reuters) Nagy-Britannia aggódik az iráni bahá’í tagok bírósági tárgyalása miatt
Tehran Times: Iráni főügyész: A bahá’í-ok izraeli ügynökök
Nazila Ghanea (The Guardian) Hét barát a forradalmi bírósággal szemben
2009-02-12 The New York Times Rövid világhír – Közel-kelet – Irán – 7 bahá’í a bíróság előtt
2009-02-11 Agence France Presse – AFP Irán bíróság elé állítja a bahá’í-okat izraeli kémkedésért
Michael Rubin in the corner of The National Review Online Obama két iráni tesztje

Frissített sajtófigyelők az iráni bahá’í-okról

Bővebb sajtóvisszhang (angolul)
Iráni sajtó figyelő (angolul)

Kapcsolódó oldalak:
Hat iráni bahá’í vezető letartóztatása a vallásszabadság szűkítését jelzi
Összefoglaló: Az iráni bahá’í közösség üldözése – hírek, képek, videók
Összefoglaló angolul: The Bahá’í Question: Cultural Cleansing in Iran

Legfrissebb hírek

Meditáció és imatalálkozó Budapesten

Meditáció és imatalálkozó Budapesten Február 10-én, szombaton, nagy szeretettel várunk minden barátunkat egy meditációs és imatalálkozóra a Magyarországi Bahá’í Közösség Központjában. Időpont: 2024. február 10.,

Tovább olvasom »