(BWNS) A november 20-án elfogadott, erős szövegezésű határozat az iráni emberi jogi helyzetről kemény jelzést ad az iráni kormánynak arról, hogy a világ mennyire aggódik, ahogy Irán saját állampolgáraival bánik – mondta a Bahá’í Nemzetközi Közösség.

A ENSZ Közgyűlés Harmadik Bizottsága által 74-48 arányban elfogadott határozatában az országok mély aggodalmukat fejezik ki az iráni emberi jogok folyamatos megsértése kapcsán. Tovább »

Cover of the first Hungarian bahá'í musical CDDate: Friday, December 11, 2009
Time: 6:00pm – 9:00pm
Location: Library in Gödöllő (near Budapest), Dózsa György út 8. Tovább »

A bahá’íok november 12-én ünneplik a bahá’í hit megalapítójának, Bahá’u’lláh-nak a születésnapját. A földrajzi értelemben második legelterjedtebb vallás 9 munkaszüneti napjának egyikét több tízezer helyen ünnepli a világszerte élő 5 millió bahá’í. Tovább »

(BWNS) A főbb világvallások képviselői november 3-án a történelmi Windsor kastélyban találkoztak, hogy hivatalosan elindítsák akcióterveiket, melyekben közösségeik hosszútávú erőfeszítéseket tesznek a környezetvédelem terén.

Az ENSZ főtitkára, Ban Ki-moon és Ő Királyi Fensége Fülöp herceg, Edinburgh hercege is részt vett az ünnepélyes találkozón, mely a vallás szerepét hangsúlyozta a széles néprétegek lelkesítésében és a „bolygónkkal való béke” megteremtésében.

A világvallások küldöttei a Windsor Kastélyba lépnek a találkozó során, melyet az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) és a Vallások Szövetsége a Természet Védelméért (Alliance of Religions and Conservation, ARC) szerveztek. (copyright: ARC/Richard Stonehouse)

A világvallások küldöttei a Windsor Kastélyba lépnek a találkozó során, melyet az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) és a Vallások Szövetsége a Természet Védelméért (Alliance of Religions and Conservation, ARC) szerveztek. (copyright: ARC/Richard Stonehouse)

Tovább »