(BWNS) Az Ír Köztársaság elnöke, Mary McAleese méltatta a bahá’í tanítások egyetemlegességét, valamint a közösség tagjainak hozzájárulását népük jólétéhez.

Mary McAleese ír elnök beszél a dublini Bahá’í Központ hallgatósága előtt

Mary McAleese ír elnök beszél a dublini Bahá’í Központ hallgatósága előtt

Tovább »

Nemzetközi jogvédő szervezetek globális akciónapot tűztek ki 2010. június 12-ére, a vitatott iráni elnökválasztás első évfordulójára. A világ kreatív eszközökkel, nem kizárólag felvonulásokkal, az emberi jogok folyamatos megsértésének megszüntetését követeli majd Irántól. Tovább »

(BWNS) A több mint két éve fogva tartott hét iráni bahá’í vezető tárgyalásának negyedik napját június 12-re, szombatra tűzték ki.

Kreatív eszközökkel, nem kizárólag felvonulásokkal fogja a világ 2010. június 12-én követelni Irántól az emberi jogok folyamatos megsértésének megszüntetését. (A képen a United4Iran kampányára beérkezett fotó)A június 12-i dátum egybeesik a tavalyi, sokat vitatott elnökválasztás első évfordulójával, továbbá ekkor rendezik azt a globális akciónapot, mely az iráni emberi jogok megsértésére hívja fel a figyelmet. Tovább »