(BWNS) A Bahá’í Imaház megnyitásának 25. évfordulója alkalmából elmondott beszédében a Delhiért felelős miniszter a templom által az indiai társadalomra, valamint azon túl kifejtett hatását méltatta.

A Bahá’í Imaház (Újdelhi, India). A világ egyik leglátogatottabb épületévé vált, a 25 évvel ezelőtti átadása óta becslések szerint mintegy 70 millió embert látott vendégül kapuin belül. A templom jelenleg központi helyet tölt be az indiai kormány „Lenyűgöző India” elnevezésű nemzetközi kampányában is, amelynek célja az ország kulturális sokszínűségének és kiemelkedő eredményeinek bemutatása. © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

A Lótusz templom a „mai világnak szóló üzenet” megtestesítője

„Ez India egyik rendkívül ikonikus épülete. Sehol másutt nem található hozzá hasonló” – fogalmazott Sheila Dikshit a templom ezüstjubileumi ünnepségsorozatára összegyűlt tömeg előtt. „Ennek a templomnak köszönhető, hogy Delhi is közelebb került több millió ember szívéhez világszerte.”

A fővárosért felelős miniszter felszólalására az egész hétvégét betöltő ünnepi programsorozat utolsó napjának délelőttjén tett különlátogatása alatt került sor, amelynek alkalmából a szubkontinensről valamint közel 60 országból több mint 5000 látogató gyűlt össze a templom területén a 2011. november 11-12-i hétvégén.

„Bárcsak szavakba tudnám önteni örömömet” – mondta Dikshit asszony az ünnepségen. „Az önök üzenete a mai világnak szóló üzenet. A bahá’í hit az a hit, amely azt tanítja nekünk, hogy mindenki egyenlő. Az emberiség minden szűk látókörű értelmezésén felülemelkedik.”

Sheila Dikshit, a Delhiért felelős miniszter (balra) a Bahá’í Imaház fennállásának 25. éves évfordulóján, a 2011. november 11-12-i ünnepségsorozatra összegyűlt több mint 5000 látogatót üdvözli. A miniszter asszonyt a színpadon Naznene Rowhani köszönti, az Indiai Bahá’í Közösség Országos Szellemi Tanácsának titkára. © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

A jeles alkalomból kiadott üzenetében az Igazságosság Egyetemes Háza, a bahá’í hit világszintű vezető testülete kiemelte a templom „azon erejét, hogy harmóniát teremtsen látogatói nyilvánvaló sokféleségében, hogy felébressze a szívekben szunnyadó nemességet, és hogy erősítse a béke reménységét.”

India elnöke, Shrimati Pratibha Devisingh Patil, valamint korábbi elnöke Dr. A.P.J. Kalam szintén üdvözletét fejezte ki.

„Az Imaház gyönyörű környezetével azt az üzenetet közvetíti, hogyan ünnepeljük a társadalomban létező különbségeket” – írta Dr. Kalam. „A társadalomban fellelhető különbségek ünneplésének ez a kultúrája a bahá’í hit legnagyszerűbb hozzájárulása az emberiség számára.”

A Bahá’í Imaház, népszerű nevén a Lótusz Templom a világ egyik leglátogatottabb épülete. Nevét a lótuszvirág által ihletett díjnyertes külső megjelenési formája után kapta. Az elmúlt negyed évszázad során évente átlagosan 4,3 millió – mindenféle nemzethez, valláshoz, társadalmi réteghez tartozó – ember kereste fel.

A mindenki számára nyitva álló Bahá’í Imaház célja, hogy központi ima- és meditációs találkozóhelyként szolgáljon, továbbá, hogy idővel helyet adjon a népesség társadalmi és oktatási igényeit szolgáló létesítmények sorának.

Közel 60 ország képviseltette magát az Újdelhiben lévő Bahá’í Imaház ezüstjubileumi ünnepségén 2011. november 11-12. között, amelynek csúcspontja a nemzetek felvonulása volt. A képen népviseletbe öltözött indonéz látogatók láthatóak. © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

India keleti partvidékéről, Odisha államból érkezett hagyományos táncos bemutatója, az Újdelhiben lévő Bahá’í Imaház 2011. november 11-12. között megrendezett 25. évfordulójának ünnepségsorozatán. Az ünnepség előtt kezdődött a kormány „Lenyűgöző India” kampánya, mely szerint a Lótusz templom a vallások egységének jelképe Indiában. © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

Az Újdelhiben lévő templom – mutat rá az Igazságosság Egyetemes Háza – nem csak az emberiségnek az Isten szeretete utáni vágyát fejezi ki, hanem a szeretetet átalakítja és átformálja az egész emberiség jobbá tételét célzó szolgálattá.

Az Imaháznak az indiai társadalom életéhez történő egyre növekvő mértékű hozzájárulását India idegenforgalmi minisztere, Subodh Kant Sahai is kiemelte, aki leírta, hogy a hely hogyan „szolgál színteréül a felekezettől független tevékenységeknek, mint például a gyermekek és fiatalok szellemi és erkölcsi nevelése, továbbá olyan összejövetelek, ahol a felnőttek szisztematikusan tanulmányozzák a szellemi alapelveket és azok mindennapi életben történő alkalmazását.”

Az üzenet, mely szerint „az Isten imádata nem teljes, hacsak nem ültetik át a szolgálatba” – újra és újra felbukkant a hétvégi előadások anyagában, melyeknek témája többek között a közösségi harmónia, társadalmi átalakulás, a gyermekek oktatása és a fiatalok inspirálása volt.

A fiatalok hozzájárulása kézzelfogható volt az áhítat programok, művészeti előadások és beszédek során, amelyekben felszólaltak olyan egyének és szervezetek képviselői is, akik átvehették a „Társadalmi Átalakulás Bajnokai” elnevezésű díjat.

A New Era Középiskolából (Panchgani, Maharashtra tartomány) érkezett csoport zenés áhítatprogramot ad elő az Bahá’í Imaház fennállásának 25. évfordulóján Újdelhiben. © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

A templom építőinek méltatása

Felszólalása lezárásaként a Delhiért felelős miniszter elismeréssel adózott az Imaház építészének, a szintén jelen lévő kanadai Fariborz Sahbanak, valamint a templom mai fenntartóinak.

„Mindenek felett szeretnék fejet hajtani azok előtt, akik ezt az épületet olyan állapotban tartják fenn, mint ahogy az első napon kinézett” – fűzte hozzá Dikshit asszony.

Az épületet kivitelező eredeti csoport hat tagja részesült különleges emlékajándékban. Közöttük volt Anumolu Ramakrishna, a templom építését végző műszaki cég, a Larsen & Toubro Ltd. korábbi elnöke és ügyvezető helyettese.

„Egy építkezéshez egységre van szükség” – fejtette ki Ramakrishna úr. „Hacsak nem dolgozunk mindannyian egységben, nem működik.”

„Ezt a templomot ma már nem lehetne megépíteni” – tette hozzá – „Az a típusú elkötelezett munkás, az a kézművesség ma már nem létezik. Ez az épület egy drágakő.”

Nagy felbontású képek és a képek copyright-ja: Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat

Kapcsolódó oldalak:
Nagy felbontású képek a Lótusz templomról
Korábbi hírek a Lótusz templomról
A bahá’í templomok
Videó az indiai, lótusz alakú bahá’í templom építéséről: A Lótusz Ékköve
A Lótusz templom hivatalos honlapja

Címkék: , , , ,