Karácsony közeledtével és más keresztény ünnepek alkalmával a bahá’iokat gyakran megkérdezik, hogy mit mond az ő hitük Jézus Krisztusról.

Jézus Krisztust a bahá’iok Isten Megnyilvánulásaként tisztelik, és mindenki, aki elfogadja a bahá’í hitet – függetlenül korábbi vallási hátterétől – ugyanakkor elismeri Jézus Krisztus keresztre feszítésének és feltámadásának egyetemes megváltó jellegét, amint azt Bahá’u’lláh saját tolla az alábbi megindító tanúságtételben kinyilatkoztatta: Tovább »

(BWNS) Dhakában, a Legfelsőbb Bíróság előadótermében több mint 180 joggal foglalkozó szakember gyűlt össze 2011. december 3-án, hogy egynapos tanácskozás keretében a bahá’í hit törvényeit tanulmányozzák.

Bangladesben ugyanis elválasztják a közjogot a magánjogtól. Így a magánjogban, például házasság és öröklés esetében, az illető vallása szerinti jogot alkalmazzák. Mivel az ország lakosságának 90%-a muszlim, így az iszlám személyes és családi jogot jól ismerik. A képzés abban segítette a joggal foglalkozókat, hogy ha bahá’iok fordulnak személyes problémával a bírósághoz, akkor megfelelően alkalmazzák a bahá’í törvényeket.

Néhány előadó Bangladesben, egy muszlim többségű országban, a bahá’í jogról rendezett tanácskozáson 2011. december 3-án Dhakában, a Legfelsőbb Bíróságon: (balról) Dr. Mizanur Rahman, Banglades Emberjogi Tanácsának elnöke; S.N. Goswami, ügyvéd; Justice Delwar Hossain és Dr. Jena Shahidi, a Bangladesi Bahá’iok Országos Szellemi Tanácsának tagja. © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

Tovább »

(BWNS) Ian C. Semple, az Igazságosság Egyetemes Házának, a bahá’í hit nemzetközi vezető testületének korábbi tagja 82 éves korában elhunyt 2011. december 1-jén Svájcban.

Ian C. Semple, az Igazságosság Egyetemes Házának korábbi tagja © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

Semple úr három bahá’í iskola vendége volt Magyarországon: Dobogókőn, Nyíregyháza-Sóstón és Balatonfenyvesen. Tovább »

(BWNS) Becslések szerint évente mintegy 100 millió ember vesz részt valamilyen zarándoklaton – egyesek csak néhány óráig, mások napokig vagy hónapokig.

Ezen utak környezeti hatásának kezelésére, valamint hogy segítsenek a világ szent helyeinek környezeti szempontból minél fenntarthatóbbá tételében, egy olyan új hálózatot hoztak létre, amely 10 vallási hagyomány zarándokhelyeit köti össze. A zarándokhelyek az indiai Amritsarban a szikh Aranytemplomtól az örmény ortodox szent városon, Etchmiadzinon át Jeruzsálemig, a zsidó, keresztény és muszlim hit fő zarándok úti céljáig terjednek.

A Bahá’í Világközpont – és az annak helyet adó izraeli Haifa városa – szintén a Zöld Zarándoklat Hálózat (Green Pilgrimage Network) alapító tagja lett. Csak tavaly a bahá’í szent helyek körülbelül 750 ezer zarándokot és látogatót vonzottak.

„A Zöld Zarándoklat Hálózat arra kéri a hívőket, hogy a legintenzívebb vallási élmények idején a hittel összhangban éljenek” – mondta Martin Palmer, a Vallások Szövetsége a Természet Védelméért (Alliance of Religions and Conservation, ARC) főtitkára, amely a WWF-fel közösen hozta létre a hálózatot.

Az olaszországi Assisiben elindított Zöld Zarándoklat Hálózat alapító tagjai és barátai a Vallások Szövetsége a Természet Védelméért (ARC) és a WWF által közösen szervezett ünnepségen 2011. november 1-jén. Fotó: ARC/Katia Marsh.