Nyolc más vallás képviselőivel együtt az Egyesült Királyság Bahá’í Közösségének tagjai is jelen voltak azon a különleges fogadáson, amelyen Őfelsége II. Erzsébet királynő uralkodásának 60. évfordulójáról emlékeztek meg.

Őfelsége II. Erzsébet királynő a brit bahá’í-ok küldöttségével találkozik az uralkodásának 60. évfordulóját köszöntő vallásközi összejövetelen. Felkérést kapva hitük valamely nagy becsben tartott tárgyának bemutatására, a bahá’í közösség ’Abdu’l-Bahá köntösét és 1911-es londoni beszédének– mely valaha tartott első nyilvános előadása volt – szavait felidéző bekeretezett kalligráfiát állította ki. © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org


A Canterbury érsek hivatalos rezidenciájának otthont adó Lambeth Palotában tartott fogadáson bahá’í-ok, buddhisták, dzsainok, hinduk, keresztények, muszlimok, szikhek, zoroasztriánusok és zsidók folytattak eszmecserét hitükről a királynővel és Ő királyi fensége, az edinburgh-i herceggel. A különböző hitek továbbá bemutattak néhányat a nagy becsben tartott vallási tárgyaikból.
Az ’Abdu’l-Bahá által viselt köntös, valamint a londoni City Temple-ben 1911. szeptember 10-én tartott legelső nyilvános beszéd egy bekeretezett mondata: „Isten ajándéka ezen megvilágosodott kor számára az emberiség egységének és a vallás alapvető egységének a tudása.” A történelmi jelentőségű tárgyakat az Őfelsége II: Erzsébet uralkodásának gyémánt jubileumát köszöntő fogadáson mutatták be a Lambeth palotában. © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.orgKiemelve az ’Abdu’l-Bahá egyiptomi és nyugati útjainak századik évfordulóját, a bahá’í közösség egy Általa viselt köntöst állított ki. Shirin Fozdar-Foroudi bahá’í képviselő elmondása szerint az egyszerű köntös ’Abdu’l-Bahá szellemiségére emlékeztet, akinek szolgálattal teli élete mindenki számára példaértékű.
A kiállítás további darabja az 1911. szeptember 11-én a londoni City Temple templomban elhangzott, ’Abdu’l-Bahá által tartott legelső nyilvános beszéd egy bekeretezett mondata volt: „Isten ajándéka ezen megvilágosodott kor számára az emberiség egységének és a vallás alapvető egységének a tudása.”
Erzsébet királynő nagy figyelemmel hallgatta a Dr. Fozdar-Foroudi által felolvasott szavakat.
A királynő gyémánt jubileumán résztvevő bahá’í küldöttség tagjai közt volt még Patrick O’Mara – Az Egyesült Királyság Bahá’í Közösségének Országos Szellemi Tanácsának titkára, – Nasrin O’Kane Észak-Írországból, valamint Liam Stevens Skye szigetéről.
„A királynő elmondta, hogy a bahá’í közösség milyen széles körben elterjedtnek tűnik” – fogalmazott Dr. Fozdar-Foroudi. „Egyúttal megragadtuk a lehetőséget arra, hogy köszönetet mondjunk neki és az edinburgh-i hercegnek azon szolgálataikért, amellyel az elmúlt 60 év során előmozdították az egység, egyenlőség és igazságosság alapelvét a Brit Nemzetközösség különböző népeinek körében.”
A 2012. február 15-i fogadás Erzsébet királynő trónra lépésének gyémánt jubileumát köszöntő egyik első hivatalos rendezvény volt.
A vallások képviselőihez szólva Erzsébet királynő kifejtette: „A hit kulcsszerepet játszik az emberek millióinak azonosság tudatában, nem csupán hitrendszert, hanem a valahová tartozás érzését is nyújtva.”
„Vallásaink kritikus útmutatással szolgálnak arra nézve, hogy hogyan éljük az életünket és hogyan bánjunk egymással.”
„Társadalmi aktivitásra sarkallhat. A vallási közösségek valóban büszke múlttal rendelkeznek a legrászorultabbak megsegítése terén.”
A királynő végezetül átadta jókívánságait a vendégek által képviselt minden hitközösségnek, „abban a reményben, hogy – saját Egyházunk védelmének biztosítása mellett – tovább virágoznak, erőt és távlatot mutatnak fel egymáshoz, valamint a társadalom többi részéhez fűződő viszonyukban.”
Nagyfelbontású képek és a képek copyright-ja: Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat

Kapcsolódó hírek:
Megemlékezések és királyi üdvözlet ‘Abdu’l-Bahá londoni látogatásának 100. évfordulóján
A brit miniszterelnök üzenete a bahá’í-okhoz

Legfrissebb hírek

Meditáció és imatalálkozó Budapesten

Meditáció és imatalálkozó Budapesten Február 10-én, szombaton, nagy szeretettel várunk minden barátunkat egy meditációs és imatalálkozóra a Magyarországi Bahá’í Közösség Központjában. Időpont: 2024. február 10.,

Tovább olvasom »