Koczóh Péter: A bahá’í misztika alappillérei – A Rejtett Szavak, a Hét völgy és a Négy völgy

A bahá’í hit, a legfiatalabb kinyilatkoztatott vallás nem rendelkezik még olyan kifejlett misztikával, mint idősebb testvérei. Bahá’u’lláh, a bahá’í hit Alapítója kinyilatkoztatta azonban azon műveket  és megfogalmazta azokat a gondolatokat, amelyekre egy alapvetően misztikus, ugyanakkor mégis gyakorlatias közösség felépülhet. A jelen előadás[28] ezeket a tanításokat kívánja összefoglalni a szúfí gondolatokkal való összevetésben, amely annál inkább is kézenfekvő, hiszen a bahá’í vallás az iszlámból indult el  és vált független vallássá, hasonlóan ahhoz, ahogy a kereszténység kinőtt a zsidó vallásból.

Tartalomjegyzék:

Kapcsolódó oldalak:
A tanulmány lábjegyzetes formátuma, nyomtatásra
További tanulmányok a bahá’í hitről

A bahá’í misztikus művek

Bahá’u’lláh nagy misztikus művei működésének korai, úgynevezett bagdadi korszakára (1853-63) datálódnak. Ezen tízéves időszak második felében nyilatkoztatta ki a Rejtett szavakat (Kalimát-i-Makhnúní), a Hét völgyet (Haft Vadí) és a Négy Völgyet (Chihár Vadí), melyek a bahá’í misztika alapvetését adják.

A vallástörténet rámutat arra, hogy még azelőtt, hogy elkezdenének tanítani, minden nagy Vallásalapító életében van egy korszak, mikor visszavonulnak a világtól, „társalognak saját lelkükkel”, és felkészülnek arra, hogy az emberiséggel megosszák az új tanításokat. Bahá’u’lláh esetében ez egy pontosan két holdévet kitevő időszak volt 1854. április 10 és 1856. március 19 között. Minden figyelmeztetés nélkül, hirtelen távozott, senki sem tudta, hová. „Visszavonulásunk nem tervezett visszatérést, és mikor elváltunk, nem reménykedtünk az újraegyesülésben. Elvonulásunk egyetlen célja az volt, hogy elkerüljük, hogy a széthúzás okozójává váljunk a hívők között.[1] – vall hirtelen eltávozása okáról, utalva az állapotokra, melyek a Báb halála után szétesett bábí közösségben uralkodtak.

Bahá’u’lláh Kurdisztánba vonult vissza, Sulaymáníyyih hegyei közé, ahol Darvish Muhammad néven vándorló dervisként (remeteként) imádkozott és meditált. „A pusztaságba vonultunk el, és ott, mindenkitől távol és egyedül két évig teljes magányban éltünk. Szemünkből a gyötrelem könnyei patakzottak, és vérző szívünkben égető fájdalom óceánja zúgott. Sok éjszakán nem volt ételünk eledelül, és testünk sok napon nem talált pihenést. … A szenvedések mindezen záporai és a szakadatlan csapások ellenére lelkünk áldott örömben úszott, és egész lényünk kimondhatatlan örömről tanúskodott…. Egyedül, szellemünkkel társalogtunk, elfeledkezvén a világról, és mindarról, mi benne van.[2] Bahá’u’lláh mintegy egy éven keresztül élt teljes visszavonultságban, de híre hamarosan terjedni kezdett. Ennek eredményeként egyre többen keresték fel, míg végül elfogadta Shaykh Ismá’íl meghívását a Sulaymáníyyih-ben lévő szemináriumba. Itt Bahá’u’lláh mintegy egy éven keresztül tanított, lejárva a hegyekből. Bahá’u’lláh végül 1856-ban, családja és a közösség kérésére visszatért Bagdadba, azonban a szúfíkkal és a különféle iskolákkal való kapcsolatát élete végéig fenntartotta.[3]

Bagdadba való visszatérése után mintegy két évvel nyilatkoztatta ki a Hét völgyet és a Négy völgyet, válaszul egyes, a lélek fejlődésére vonatkozó kérdésekre, melyeket szúfík tettek fel Neki.

A két mű terjedelmét tekintve nem hosszú, de fontosságuk a bahá’í misztika szempontjából felbecsülhetetlen. Ugyanez vonatkozik a Rejtett szavakra is, amely szintúgy nem hosszával, hanem gondolati mélységével tűnik ki.

Mivel a hallgató számára viszonylag ismeretlenek a jelen dolgozatban taglalt művek, nem tudunk eltekinteni azok rövid tartalmi ismertetésétől.

Hét völgy

Bahá’u’lláh a Hét völgyben Faridu’d-Dín Attár XII. századi perzsa misztikus Madarak konferenciája (Mantiqu’t-Táír) című híres költeményének logikai felépítését követve a lélek fejlődését hét szinten (völgyön) keresztül mutatja be. Ellentétben Attárral, Bahá’u’lláh tömören, példabeszédek nélkül mutatja be tárgyát[4], és vezeti végig az olvasót a lélek istenkeresési vágyának felébredésétől az „Istenben való  halálig és a Rajta keresztül való élésig”.

A XIX. századi perzsa levélírási stílus által megkövetelt eulogikus bevezető rész után az első völgy a Keresés völgye. Ennek kulcsa a kitartás, az igazság szabad keresése, a vak utánzástól való elfordulás, a szolgálat, valamint hogy „a barátságosság és ellenségesség ajtaját a Föld minden embere előtt becsukják”.[5] A lelket innen csak a kitartó munka (keresés) és az Isten utáni vágy lángolása vezetheti tovább.

A második völgy a Szeretet völgye. Itt lángol az elragadtatás  tüze, és a hajtóerő az Isten utáni vágyódásból születő fájdalom. A kereső csak Istennel kapcsolatban határozza meg magát. A továbbhaladáshoz fel kell nyissa belső szemét, és le kell csukja külső szemeit.

Ha a kereső a kételyből kiér a bizonyosságba, belép a Tudás völgyébe. Ennek vezérfénye az istenfélelem, mely nem a büntetés rettegéséből fakad, hanem abból, hogy elveszítheti Isten közelségét. Itt nyílnak fel belső szemei, és „tárja fel az igazságosság és áhítatosság kapuját[6]. Isten segítségével értelmet lel az ellentétes jelenségek mögött, és a kezdetben is meglátja a véget. Ez a korlátozottság utolsó síkja.

Ezután az utazó az Egység völgyébe jut, ahol „Isten fülével hallja, Isten szemével szemléli a mennyei teremtés misztériumait”.[7] Feltárul a tanítás szépsége: „A tiszta szív olyan, mint a tükör; tisztítsd meg a szeretet csiszolóvásznával, és az Istenen kívül minden mástól való elszakadással, hogy a valódi Nap ragyoghasson benne, és az örök reggel pirkadjék ott.

A következő völgy a Megelégedettség völgye, és ezt, valamint a következő két völgyet már nagyon nehéz szavakban megfogalmazni, a titkukat csak „szívtől szívig” lehet átadni. A misztikus utazót üdvözültség, örvendezés és elragadtatás fogja el. Bár a földi világban él, mégis „bensőjében a misztikus jelentések magaslatain trónol;  a belső értelmek végtelen bőségéből lakmározik, a szellem válogatott borát kortyolja …, és a Barát szépségét látja mindenben”.[8]

Az út utolsó előtti állomása a Csodálat völgye. Az utazót szinte letaglózza az isteni világok szemlélése, és zűrzavar lesz rajta úrrá. Sokan megrekednek ehelyütt és képtelenek továbbutazni, bár az itt látott csodák nagyszerűek és kedvesek. Az emberi teremtés csodája, hogy mindaz, amit látunk, az ember bensőjében rejtezik. Ha az utazóban nem huny ki a keresés szelleme, ebben a völgyben készül az utolsó, nagy ugrásra

Az igazi szegénység és tökéletes semmi völgyébe. Itt hullanak le végérvényesen a fátylak, és „az örökkévalóság láthatárán kiemelkedik a sötétségből az Isteni Arc”. Eltűnik minden olyan egység, ami többől áll. Erről az állapotról csak az elragadtatás nyelvén lehet beszélni. „Ez az énnek való meghalás és az Istenben való élés állapota, az énben való szegénységé, és a Vágyottban való gazdagságé.[9] A szúfí utazó számára ez a végállomás, a legmagasabb szint, és itt megkapja azt a legnagyobb jutalmat, amiről Alí beszél egy hadíth-ban.[10] Bahá’u’lláh azonban egy fél mondat erejéig jelzi, hogy az útnak még nincs vége: „… a titkok óceánja ezen múlandó Szolgájának eme állapot az első kapu az ember szívének fellegvárán, vagyis, az ember első ajtaja a szív városába”.[11]

Julio Savi megközelítése szerint[12] az egyes völgyek megfeleltethetők a szúfí tanításban szereplő hét lélekállapotnak, amely a lealacsonyodott (vagy megfosztott) lélektől a vádoló, inspirált, megfontolt, megelégedett és megelégítő léleken keresztül jut el a megtisztult, teljes lélekállapotig.

A hetedik völgyön túlvezető útról ‘Abdu’l-Bahá, Bahá’u’lláh Fia és írásainak felhatalmazott, Istentől inspirált magyarázója beszél a Korán 30. szúrájához fűzött kommentárjában.[13] A bahá’í világképben öt világsík létezik. A Hahút Isten megismerhetetlen és megközelíthetetlen otthona. A Lahút (Isteni Udvar) az a szint, ahol Isten alászállva megmutatja Magát a Megnyilvánulásoknak. A Jabarút, az Isteni Parancs birodalma a Megnyilvánulások lakhelye, akik ezen a helyen öltik fel kettős lényüket, egyszerre isteniek és emberiek. A Malakút Isten Királysága, a megszentelt lelkek lakhelye, a Nasút pedig  a teremtett világ. Az emberi lélek a hét völgy bejárása után belép Isten Királyságába, elér az örök élet székhelyére, és a múlandó egyetlen morzsája sem marad benne. A legmagasabb szint, amíg emberi lélek eljuthat, a Jabarút, ahol a lelket „áthatják az Igazság Napjából sugárzó sugarak és azok hatása, és megjelenésében és fényében minden állapotban és körülményben ahhoz válik hasonlatossá.”[14] Ez a teremtés világában a legvégső elérhető cél.

Négy Völgy

A Négy völgy a Hét völgyhöz hasonló, levél formájában írt rövid misztikus mű.

A négy völgy négy, egymástól függetlenül Istenhez vezető út aszerint, hogy az ember mit keres Istenben. Bahá’u’lláh szavaival: „Négy fajtája van azoknak, akik a misztikus úton haladnak. Leírom ezeket tömören, hogy tisztán láthasd az egyes fajták fokozatait és tulajdonságait.[15] Bahá’u’lláh négy arab szóval jellemzi őket, és eszerint festi meg a négy utat, ami Istenhez vezet.[16]

Az az embertípus, aki az Elérni kívántat (Maqsúd) helyezi keresése középpontjába, az Első völgy útját követi. „Ez az állapot az énhez kötődik – de ahhoz az énhez, amely ’Az Isten Énje, amely Őbenne áll, törvényekkel.’”[17] Az én itt szeretetre méltó. A fő feladat az ember rossz tulajdonságainak jóra való lecserélése. Annak az útja ez, aki mindennél jobban ragaszkodik a (vallási) törvényekhez, a hittudósé vagy a társadalomszervezőé.

A Második völgyben haladó embertípus célja a Dicséretes (Mahmúd). Itt az értelem, a racionális logika az úr, de az az értelem, amely „az isteni és egyetemes elmét jelöli[18]. Az út elvezet az igazi tudáshoz, amely az istenfélelmen keresztül érkezik az emberhez, nem szerzett tudás. Ez az út azok számára vonzó, akik filozófiával és logikával foglakoznak, vagy a mérnökien gondolkodóknak.

Aki a Harmadik völgyben lakozik, az a Vonzót (Majdhub) keresi. Ez a szeretet útja, amit a misztikusok (vagy talán a művészek) követnek. Aki ezen halad, annak „sem az érv uralma, sem az ‘én’ hatalma nem elég[19].

A Negyedik völgya tudatosság csúcspontja és az isteni vezérlet titka[20]. A keresés tárgya a Szeretett (Mahbúb). Ezen az úton fel kell adni mindent, ami földi. „Ez a teljes tudatosság és az én legteljesebb feladásának birodalma … ez a Feltétlen Parancs birodalma, és mentes minden földi tulajdonságtól”. Akik ezen az úton haladnak, egyesítik magukban az előző három völgy jellemzőit: a törvények iránti engedelmességet, az ész és logika használatát, valamint a szíven keresztül érkező inspirációt.

Rejtett Szavak

Bahá’u’lláh harmadik nagy hatású misztikus műve a Rejtett Szavak, amely aforizmikus tömörséggel fogalmazza meg azokat a tanításokat, melyeket az embernek az Isten felé vezető úton alkalmaznia kell. A mű két részből, egy arab és egy perzsa részből áll, összesen 71, illetve 82 versből, preambulummal és utószóval.

A cím arra a síita hagyományra utal, hogy mikor Fatime, Mohamed lánya Atyja halála után mély szomorúságba zuhant, alászállt Gábriel arkangyal, és vigasztaló szavakat mondott neki. Ezeket ő lediktálta férjének, Alinak, és így jött létre egy könyvecske. A hagyomány nem szól a mű későbbi sorsáról, de Bahá’u’lláh tanítása szerint ez a Rejtett Szavak, „a rövidség köntösébe öltöztetve[21].

Teremtésekor Isten örök szövetséget kötött az emberrel. A Rejtett Szavak arra való felszólítás, illetve útmutatás, hogy az emberek tartsák meg a Szövetséget, életükkel és lelki fejlődésükön keresztül bizonyítsák, hogy méltók Isten bizalmára, és az evilágban megszerzett erényekkel tűnjenek majd ki a másvilágon[22].

A különböző szintű Szövetségek taglalása, melyek a bahá’í kinyilatkoztatás lényegi elemei, sajnos meghaladja a jelen dolgozat kereteit.

A lelki fejlődés és annak elősegítése az a központi téma, mellyel a Rejtett Szavak leginkább foglalkozik. Adib Taherzadeh szerint Bahá’u’lláh célja az volt, hogy az embert elfordítsa az anyagi világtól, és megvédje a lelkét önmagától, amely a legnagyobb ellensége[23].

Ami pedig a megszerzett erényeket illeti, a teremtett világ olyan, mint egy anyaméh: az abban növekvő magzat nem tudja, hogy miért van szüksége érzékszervekre, szemre, fülre, lábra, hiszen ott nem használja őket „rendeltetés szerint”. Hasonlóképpen, az evilágból a túlvilágra született lélek-magzat előtt is olyan szinten tárulnak fel majd a kialakított erényekben rejlő lehetőségek, melyről korábban mit sem tudott.

Formai szempontból a Rejtett Szavak többféle szemszögből közelíthető meg.

A leginkább nyilvánvaló a fenti Szövetséghez való hűségre intő, illetve az abban való megmaradást taglaló versek szerinti csoportosítás.

Az előbbihez tartoznak azok, amelyekben Isten emlékezteti az embereket az eredeti, még születés előtti állapotukra, illetve saját nagyszerűségükre, amit abból nyernek, hogy Ő teremtette őket, és beléjük helyezte „világossága lényegét[24].

Az utóbbihoz tartoznak a szív és a szeretet fontosságával, a világtól való elfordulással, az Istenben való éléssel, az örömmel, a Törvény tiszteletével, a saját korlátok elfogadásával,  a lelki megnyugvással, az alázattal, az Istenről való megemlékezéssel (dhikr), a vértanúsággal, a megpróbáltatások fontosságával, az egységgel, a bizonyossággal, valamint az arany és vagyon, az irigység és világiasság, a szenvedély és világi vágy, az Istentől való elfordulás, és a rossz cselekedetek következményeivel foglalkozó versek

A Rejtett Szavak arab részében inkább a szeretetteljes felszólítások és bátorítások dominálnak, míg a perzsa részben sokkal erőteljesebb a figyelmeztetés a negatív jellemvonások következményeire.

További elemzési lehetőséget ajánl az a lazább kapcsolat, ami az egyes versek, illetve verscsoportok témái között van: Isten szeretete és teremtés, belső béke, evilági és halál utáni élet, szegénység és gazdagság, stb.

A szövegen vezérfonalként végighúzódó központi téma a mindent átható mély szeretet, amely a teremtés oka és fő sajátossága. Isten az embert szeretetből teremtette, de szabad akaratot adott neki, így az akár el is utasíthatja ezt a szeretetet. Aki így dönt, teljesen az anyagi világ rabjává válik, aki azonban megnyitja Isten előtt a szívét, azt „Isten a nevén szólítja és megtölti a lelkét az élet szellemével[25].

A Rejtett Szavak egyik sajátossága, hogy Bahá’u’lláh minden igét megszólítással kezd, melyekben az embert számos néven szólítja meg: „szellem fia”, „ember fia” (kis betűvel, nem összekeverendő a jézusi Emberfiával), „fenség fia”, „fia a magasztosnak”, stb. További elemzést igényel, hogy a megszólítások, illetve az egyes, hozzájuk tartozó versek témájukat illetően hogyan csoportosíthatók.

A bahá’í és az iszlám misztika kapcsolata

A fentiekből látható, hogy bár a bahá’í hit még fiatal vallás, komoly lelki hozzájárulást ajánl azok kereséséhez, akik a világtól való elfordulás útját kívánják követni.

A bahá’í misztikus nyelv arab és perzsa – arab dominanciával -, muszlim és szúfí terminológiát használ, azon belül is elsősorban a Perzsia, valamint a mai Irak és Kelet-Törökország területén a XIX. században aktív szúfí iskolákét.

Az a misztika, amely ezeken a vidékeken akkor létezett, már sokban eltávolodott a szúfízmus klasszikus korszakának valódi istenfélő és istenkereső lelkületétől. Sok volt benne a felszínesség, örökletessé vált az egyes rendek vezetése, és bizonyos rendek nyíltan politizáltak is (Naqshbandíyyih). Ez természetesen távolról sem jelenti azt, hogy csak ilyenek léteztek volna, de nyilvánvaló, hogy a szúfízmus túl volt virágkorán.

Bahá’u’lláh kritikával illeti ibn-Arábí ún. egzisztenciális monizmusát, illetve panteista elképzeléseit. Isten egy, mindenek felett áll, és semmilyen formában nem ölt alakot a teremtett világban. Bár minden teremtett lélekbe belehelyezte egy-egy tulajdonságát, és az emberbe az összeset látens módon, mégsincs semmi a teremtésben, amely teljes valóságában mutatná fel Istent. A dervis kondérjában fővő étel nem Isten.

A szúfík megközelítésében a lelki út csak egy beavatott tanítómester vezetésével járható. A shaykh (perzsa: pír) a saját lelki fejlődése eredményeként szerzett belső, gnosztikus tudással rendelkezik, és ezt adja át szóban a tanítványoknak. Bahá’u’lláh tanítása szerint a világ elérkezett a kollektív nagykorúság küszöbére, és mindenki saját maga tudja függetlenül keresni az igazságot. Az úton a Vallásalapítóra, a Megnyilvánulásra kell koncentrálni, és gnosztikus tudás helyett a kinyilatkoztatott, mindenki számára érthető és elérhető Szent Szövegeket kell használni. A mester és az általa átadott tudás (tehát voltaképpen az általa bejárt út) kritika nélküli követése vak utánzáshoz  (taqlíd) vezet, melytől Bahá’u’lláh kifejezetten óvja a keresőt. A misztikus létsíkokban a lelkileg szabad keresés szellemében kell utazni. [26] Az utazás folyamán az ember megmarad embernek, és a szúfí gondolkodókkal ellentétben nem emelkedhet olyan magasságba, hogy Megnyilvánulássá váljon.

További fontos eltérés, hogy ellentétben több szúfí irányzat nyíltan vallott megközelítésével, miszerint a vallási törvények betartása csak a tömegek számára fontos, és egy bizonyos szint fölött már nem, a bahá’í misztikában a Törvény útján járás mindenki számára kötelező. Minden ember egyformának teremtetett, és Isten előtt egyenlő. Nem lehetnek tehát kivételezettek, és aki végigjárta a misztika útján a felemelkedés és leereszkedés ívét, miután Istenen át élve visszatér az evilágba, a szolgálat útját kell járja.

A bahá’í hit nem pártolja a túlzásba vitt imádkozást és meditálást. A hívők mindennapi lelki élete három pilléren nyugszik. A három napi Kötelező Ima közül egyet kell kiválasztaniuk elmondaniuk. Reggel és este kötelező a Szent Szövegekből olvasniuk annyit, amennyi örömükre szolgál. Emellett naponta 95-ször el kell mondaniuk az Alláh’u’Abhá (Isten a Legdicsőbb) mondatot. A bahá’í Szent Iratokban visszatérő elem az Istenre való emlékezés, valamint az arra való figyelmeztetés, hogy az ember milyen feledékeny. Isten azt szeretné, hogy a Rá való emlékezés az öröm forrása legyen a lélek számára, és ne fárassza.

Bahá’u’lláh  a bahá’í hitben egy olyan rendszert teremtett, amelyben kiegyensúlyozottan van jelen az Isten felé közeledés, valamint a szolgálat. Mindenki szabadon bontakoztathatja ki magát és járhatja az Isten felé vezető utat. Ehhez a keretet az isteni törvények alkotják, melyek mindenki számára kötelezőek. Az egyén az Istenre való emlékezésen keresztül halad előre a misztikus úton, amely azonban mindig a szolgálattal kapcsolódik össze. Aki feljebb jutott, annak része nem rang és dicsőség, hanem az a lehetőség, hogy még többet szolgálhassa a közösséget és embertársait.

Így jön létre egy olyan vallási közösség, amely egyszerre lelki és gyakorlatias. A Stanford Egyetem elnöke ‘Abdu’l-Bahá-ról, a bahá’í Hit alapítójának Fiáról annak amerikai útján azt mondta, hogy „gyakorlatias lábbal jár a misztika útján”[27]. És a közösség tagjai is ezt próbálják tenni.

Jegyzetek: A bahá’í misztika alappillérei

[1] Bahá’u’lláh: Kitáb-i-Iqán, 2. rész, 188 (lektorálatlan fordítás)

[2] ibid.

[3] Bahá’u’lláh és a szúfík kapcsolatára lásd: Moojan Momen, Mysticism and the Baha’i Community, előadás az Irfán Colloquiumon, London, 2001 (www.irfancolloquia.org), 1-2. oldal

[4] „Minden, mi a Fiú nyelvét elhagyta, példabeszédben nyilatkoztatott ki, míg Ő, ki e Napon az Igazságot hirdeti, azok nélkül beszél.” (Bahá’u’lláh, The Summons of the Lord of Hosts.  Bahá’í World Centre, 2002. 62. oldal)

[5] Bahá’u’lláh: A Hét völgy és a Négy völgy, Budapest, 1992, 6. oldal

[6] Ibid, 11. oldal

[7] Ibid, 16.oldal

[8] Ibid, 25-26. oldal

[9] Ibid, 30. oldal

[10] „Aki keres Engem, megtalál Engem. Aki megtalál Engem, megismer Engem. Aki megismer Engem, megszeret Engem. Aki megszeret Engem, azt Én is megszeretem. Akit megszeretek, azt megölöm. Akit megölök, azt viszonosan meg kell jutalmazzam. Akit meg kell jutalmazzak, annak Én magam vagyok a jutalom.” Idézi: Laleh Bakthiar, Sufi – Expressions of the Mystic Quest. 1991, Thames and Hudson,  93. oldal

[11] A Hét völgy, 35. oldal

[12] Julio Savi, Sufi Stages of the Soul in The Seven Valleys and the Four Valleys of Bahá’u’lláh. in: The Bahá’ Faith and the World’s Religions, 2005. Irfán Colloquia.

[13] Moojan Momen, ’Abdu’l-Bahá’s Commentary on the Qur’ánic Verses Concerning the Overthrow of the Byzantines – The Stages of the Soul. in: Baha’i Studies Review 12 (2004), 67-90. oldal

[14] Ibid, 18. oldal

[15] A Hét völgy, 43. oldal. A Négy völgy a kötet 41-56. oldalán található.

[16] A négy szó jelentését Muin Afnáni foglalja össze tömören, aki a Wilmette Institute tanára.

[17] Ibid, 43. oldal

[18] Ibid, 45. oldal

[19] Ibid, 47. oldal

[20] Ibid, 49-50. oldal

[21] Bahá’u’lláh: Rejtett Szavak. Budapest, 1991. 5. oldal – preambulum

[22] Vö. Ibid, 5. oldal – preambulum

[23] Adib Taherzadeh, The Revelation of Bahá’u’lláh, volume 1. George Ronald, Oxford, 1988. 75. oldal

[24] Ibid, Arab 12.

[25] Ibid, Arab 4.

[26] Hét völgy, 21. oldal

[27] Howard Cobly Ives, Portals to Freedom. George Ronald, Oxford, 1983.  242. oldal

[28] A 2010-es Bahá’í Nyári Iskolán elhangzott előadás.

Kapcsolódó oldalak:
Rejtett szavak olvasása
A Hét völgy és a négy völgy olvasása