Bahá’u’lláh születésének 200. évfordulóját 2017. október 22-én ünneplik Magyarországon és világszerte a bahá’í-ok és barátaik. A következők választ adnak, miért inspirálja az embereket Bahá’u’lláh élete és üzenete.

A bicentenáriumi, Bahá’u’lláh születésének 200. évfordulójára készült brosúra olvasása vagy letöltése (6,2 MB, pdf)

A bicentenáriumi, Bahá’u’lláh születésének 200. évfordulójára készült brosúra olvasása vagy letöltése (6,2 MB, pdf)

Egy Isten…

„Semmi kétség nem lehet, hogy a világ népei bármilyen fajhoz vagy valláshoz tartozzanak is, ihletüket egyetlen mennyei Forrásból nyerik és egy Isten alattvalói.”

Bár az ember megértése soha sem érheti Istent, még sincs megfosztva az Ő megismerésétől. Időről-időre megjelenik egy Emberi Lény a földön, aki Isten Megnyilvánulása. Minden Istentől jövő tökéletesség, jótétemény és ragyogás feltűnik a Szent Megnyilvánulásban, miként a nap visszatükröződik a fényesre csiszolt tükörben. Amikor azt mondjuk, hogy ezek a Tükrök az Igazság Napjának Megnyilvánulásai, nem azt jelenti, hogy a Nap leereszkedett volna ragyogásának legmagasabb csúcsairól és eggyé vált volna a tükörrel. Ez alatt azt kell érteni, hogy minden, amit az ember ismer, felfedez, és Isten tökéletességeiből, tulajdonságaiból és neveiből megért, az Ő Szent Megnyilvánulásaira vonatkozik.

Bahá’u’lláh azt tanítja, hogy Isten megismerhetetlen az Ő Valójában:

“Minden értő és megvilágosodott szív számára nyilvánvaló, hogy Isten, a megismerhetetlen Lényeg, az isteni Lény, mérhetetlen magasságban áll minden emberi jegy fölött, úgymint testi létezés, felemelkedés és alászállás, fejlődés és visszafejlődés. Távol álljon dicsőségétől, hogy emberi nyelv méltón zenghesse dicsőségét, vagy hogy emberi szív felfoghassa kifürkészhetetlen misztériumát. Ő most és mindenkor Lényegének időtlen örökkévalóságába burkolózott…”

Egy hit…

Bahá’u’lláh sírszentélye (Akko, Izrael) © Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org

Bahá’u’lláh sírszentélye (Akko, Izrael) © Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org

Tehát, bár Isten létezése messze meghaladja a megértésünket, szeretete folyamatosan összekapcsolódik életünkkel és lényünkkel. Az a mód, ahogy ez a szeretet felénk áramlik, az Ő Örökkévaló Szövetségén keresztül történik. E szerint az Örökkévaló Szövetség szerint soha nem hagy minket magunkra vagy útmutatás nélkül.

“Ó, ember fia! Örömöm telt a teremtésedben, ezért teremtettelek. Szeress, hát te is Engem, hogy neveden szólíthassalak, és megtölthessem lelkedet az élet szellemével.”

A bahá’í hit egy olyan világvallás, amelynek az a célja, hogy egyesítse az emberek összes faját és népét egyetlen egyetemes Ügyben és egy közös Hitben. Minden nép hagyományaiban megtalálható az ígéret egy olyan jövőről, amikor béke és harmónia uralkodik majd a földön és az emberiség jólétben él. A bahá’i-ok Bahá’u’lláh követői, Akiről úgy hiszik, hogy Ő minden Korszak Megígértje, Kinek Tanításai képessé teszik az emberiséget egy új világ felépítésére.

“Ez az a Nap, melyen Isten legnagyszerűbb kegyei kiáradtak az emberekre, a Nap, mikor leghatalmasabb kegyelme minden teremtett dolgot áthatott. Kötelessége hát a világ minden népének, hogy kibéküljenek egymással, és tökéletes egységben és békében lakozzanak Isten gondoskodása és szerető kedvessége Fájának árnyékában.”

Egy emberiség…

Bár fizikailag és érzelmileg különbözünk egymástól, és eltérő tehetségekkel és képességekkel rendelkezünk, mindannyian egyazon gyökérből hajtunk ki, mindannyian ugyanahhoz az emberi családhoz tartozunk.

“Ó, hőn szeretettek! Az egység szentélye felállíttatott; ne tekintsétek hát egymást idegeneknek. Ti egy fa gyümölcsei és egy ág levelei vagytok.”

Az emberiséget egy hatalmas kerthez lehet hasonlítani, ahol egymás mellett mindenféle formájú, színű és illatú virágok nyílnak. Ebben a változatosságban rejlik a kert szépsége és bája. Nem szabad megengedni, hogy a közöttünk létező különbözőségek konfliktust és viszályt szítsanak. Az emberi faj tagjait az emberiség kertjében növekvő gyönyörű virágoknak kell lássuk, és boldoggá kell tegyen minket az, hogy ehhez a kerthez tartozunk.

Az emberiség egy hatalmas kerthez hasonlatos, ahol egymás mellett mindenféle formájú, színű és illatú virágok nyílnak © Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org

Az emberiség egy hatalmas kerthez hasonlatos, ahol egymás mellett mindenféle formájú, színű és illatú virágok nyílnak © Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org

“Ó, TRÓNOM KÍSÉRŐJE! Ne halld a rosszat, és ne lásd a rosszat, ne alázd meg magad, s ne sóhajtozz és sírj! Ne szólj gonoszat, hogy te se halljál olyat! Ne nagyítsd fel mások hibáit, hogy a tieid se tűnjenek nagynak; ne kívánd mások megalázását, hogy ne lássák a te megaláztatásodat! Így éld hát életed napjait, melyek rövidebbek egy tűnő pillanatnál, makulátlan elmével, mocsoktalan szívvel, tiszta gondolatokkal, megszentelt természettel, hogy szabadon és elégedetten hagyhasd el egykor e halandó formát, s megtérhess a titokzatos édenbe, és az örök királyságban lakozhass mindörökké!”

Bahá’u’lláh élete és tanításai

Bahá’u’lláh 1817-ben született Teheránban, Perzsia (a mai Irán) fővárosában, és Magát az emberek felemelésének és nevelésének szentelte. Az emberi világ egységét hirdette, és azt tanította, hogy mindenkit egy szerető és könyörületes Isten teremtett és táplál. Olyan tanításokat terjesztett, mint a férfiak és nők egyenjogúsága, az előítéletek eltörlése, a tudomány és vallás közötti egyetértés, és az egyetemes oktatás szükségessége.

A Kelet királyai és Perzsia papsága felkelt Ellene, mert úgy találták, hogy Tanításai nem segítik elő az ő személyes érdekeiket. Üldözték, kigúnyolták és láncra verték. Elkobozták minden vagyonát és tulajdonát. Perzsiából először Bagdadba, majd Konstantinápolyba, aztán Drinápolyba, végül Akkó börtönvárosába száműzték.

Mindezen megpróbáltatások ellenére boldog volt. Ellenségei minden tőlük telhetőt megtettek, hogy kisebbítsék Nagyságát, ám Hírneve napról napra nőtt. Ellenségektől körülvéve nem tett semmit Önmaga megvédelmezésére; ellenkezőleg, szellemi nagysága és hatalma teljében mindig látható volt Ő az emberek előtt. Élete során mindvégig igen tevékeny volt. Határtalan energiája soha nem szűnt meg. Szinte nem volt éjszaka, mely nyugodt alvással telt volna Számára. Azért szenvedett, hogy az emberiség világában megnyilvánuljon az önzetlenség és a szolgálat, megteremtődjön a Legnagyobb Béke, megerősödjön az ember hite, és hogy gondolkodása a legteljesebb mértékben kifejlődjön, valamint hogy az ember Isten képmásává és visszatükröződésévé válhasson. Bahá’u’lláh valóban Isten Megnyilvánulása, és az emberiség Egyetemes Nevelője volt.

Bahá’u’lláh az emberiség világának egységét hirdette és azt tanította, hogy mindannyiunkat egy szerető és könyörületes Isten teremtett és táplál. Számos olyan tanítást hozott, melyek együttesen teszik lehetővé a béke megteremtését.

Ezen Tanítások között van a valóság független keresése. Ha az emberek kereshetik az igazságot, akkor rá fognak ébredni az emberiség együvé tartozására. Az igazság egy és segítségével a világ egysége megvalósítható. Mindenfajta előítélet viszályt okoz, legyen az faji, osztálybeli, a bőrszín, a hitvallás, a nemzetiség, a nemek vagy az anyagi fejlettség eltéréséből fakadó. Ha elfogadjuk azt, hogy inkább a valóságot kutatjuk, mintsem vakon utánozzuk a múlt hiedelmeit, akkor majd felemelkedünk, hogy megszüntessük az előítélet minden formáját.

Bahá’u’lláh vallásról szóló Tanításai világosan megkülönböztetik az igaz vallást a babonáktól. Az igaz vallásnak harmóniában kell lennie a tudománnyal és a józan ésszel. A vallásnak barátságot és szeretetet kell hoznia. Ha a széthúzás és a gyűlölet okává válik, akkor jobb anélkül élni.

Ugyancsak Bahá’u’lláh Tanításai között szerepel a férfiak és nők egyenjogúsága. Úgy gondolhatunk az emberi világra, mint egy madárra – az egyik szárnya a nő, a másik pedig a férfi. Mindkét szárnynak egyenlően fejlettnek kell lennie ahhoz, hogy a madár repülni tudjon.

Bahá’u’lláh további Tanításai fényt vetnek az egyetemes nevelés fontosságára, egy egyetemes nyelv elfogadásának előnyeire, illetve annak szükségességére, hogy a gazdasági problémákra szellemi megoldást kell találni. Az emberiségnek meg kell szabadulnia a természet világának fogságától. Azért teremtetett, hogy előrevigyen egy folytonosan fejlődő civilizációt. A civilizációnak azonban két aspektusa van – anyagi és szellemi – és amíg ezek nem fonódnak össze, az emberi boldogság nem érhető el. Amíg nem engedjük, hogy az igazságosság irányítsa az emberek ügyeit, minden dolog rendezetlen lesz, és tökéletlen marad.

A Dicsőség szolgája

‘Abdu’l-Bahá Párizsban (c) Bahá'í Nemzetközi Közösség www.bahai.org

‘Abdu’l-Bahá Párizsban (c) Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org

Bahá’u’lláh élete végén legidősebb fiát, ‘Abdu’l-Bahát jelölte ki, hogy Őutána vezesse és útmutatással lássa el a bahá’í hívők közösségét.

‘Abdu’l-Bahá kulcsszerepet játszott azáltal, hogy nyugaton tett utazásai során Bahá’u’lláh tanításait magyarázta. Hazánk méltán lehet büszke arra, hogy ‘Abdu’l-Bahá 1913-ban személyesen látogatott el Budapestre. ‘Abdu’l-Bahá előadásokat tartott többek között a Nemzeti Múzeumban és a Régi Képviselőházban, valamint találkozott a közélet olyan jelentős képviselőivel, mint Vámbéry Ármin, Germanus Gyula és Goldziher Ignác. ‘Abdu’l-Bahá többször dicsérte a város lenyűgöző szépségét, és jövőjéről így beszélt:

„Budapest lészen egyik középpontja Kelet és Nyugat egyesülésének” – mondta – „és ebből a helyből fog szétáradni a világosság más helyek felé.”

Közösségi tevékenységek

Áhítat találkozók, ahol különböző háttérből jövő emberek barátságos és nyugodt légkörben mondanak együtt imákat a közösségeik jobbátételéért.

“Áldott az a pont, az a ház, az a hely, és a város, és a szív, és a hegy is, és a szárnyék, és a lak, és a völgy, és a táj, és a víz, és a sziget, és a rét is, hol Isten nevét említék, és zengék dicséretét”.

 

Tanulókör, a közösség építés színtere © Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org

Tanulókör, a közösség építés színtere © Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org

Tanuló kör, nyitott mindenki számára, hogy képessé tegye különböző háttérből jövő embereknek, hogy egyenlő alapokon haladjanak előre és megvizsgálhassák a tanítások alkalmazását saját egyéni és közösségi életükre nézve, és hogy a szolgálat cselekedetén keresztül sajátíthassák el a közösség építéséhez szükséges képességeket.

“Ó, Istenem, ó, Istenem! Egyesítsd szolgáid szívét, és tárd fel nékik a Te nagy célodat! Engedd, hogy kövessék parancsolataidat, és tartsanak ki a Te törvényed mellett! Segítsd őket, ó, Isten, igyekezetükben, s adj erőt nékik, hogy szolgálhassanak Téged!

Ó, Isten! Ne hagyd magukra őket, de vezéreld lépéseiket a Te mindentudásod fényével, és vidítsd fel szívüket szereteteddel! Valóban, Te vagy az ő Segítőjük és Uruk.”

 

Ifjúsági csoportok, melyek irányítják a 11 és 15 éves közöttiek hullámzó energiáit, fejlesztik a személyiségüket és képessé teszik őket, hogy aktív tagjai legyenek a közösségnek, tanuláson, játékon, társadalmi interakciókon és szolgálati projekteken keresztül.

“Ó, Uram! Tedd e fiatalt sugárzóvá és lásd el e szegényt bőségeddel. Adj néki tudást, önts belé erőt minden hajnalon és védd őt oltalmad menedékében, hogy tévedések ne béklyózzák, Ügyed szolgálatának szentelhesse magát, irányt mutathasson a tévelygőknek, vezethesse a boldogtalanokat, megszabadíthassa a fogságban lévőket és megébreszthesse a közömböseket, hogy mind részesüljenek az áldásban, mit a Terád való emlékezés és dicsőítésed jelent. Te vagy a Hatalmas és az Erős.”

 

Gyerekosztályok, a gyermekek lelki és szellemi képességeinek fejlődéséhez © Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org

Gyerekosztályok, a gyermekek lelki és szellemi képességeinek fejlődéséhez © Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org

Gyerekosztályok, amelyek a gyerekek lágy szívét és lelkét táplálják, imák, idézetek és dalok tanulásán, történetek mesélésén, játékokon, a művészeteken és családi tevékenységeken keresztül, hogy szellemi tulajdonságaik fejlődhessenek, mint a kedvesség, nagylelkűség és türelem.

“Ó, Isten! Te légy e gyermekek nevelője. A Te gyümölcsösöd fácskái ők, a Te meződ virágai, a Te kerted rózsái. Hullasd rájuk esőd, és engedd, hogy szereteted fényével a Valóság Napja süssön rájuk. Üdítsd fel őket szellőddel, hogy tanulhassanak, növekedjenek és fejlődjenek, és tündöklő szépségben tűnhessenek elő. Te vagy, Ki ad. Te vagy a Könyörületes.”

Kapcsolódó oldalak:
Centenárium: 100 éves a bahá’í vallás Magyarországon
Bahá’u’lláh életéről bővebben
Nyitott tevékenységek