Lua az anyatejjel magábaszívta az igazság utáni szüntelen kutatást, hogy rátaláljon a minden vallás által olyannyira várt Egyetemes Tanítóra. Huszonnégy éves volt, amikor lángra gyújtotta szívét Bahá’u’lláh, és ezt a lángot hordozta élete végéig, hogy más lelkeket is lángra lobbantson Amerikától Indiáig, Európa északi részétől Egyiptomig. ’Abdu’l-Bahá a „Lobogó” címet adta neki, hiszen a Nyugat megannyi részén Lua tűzte ki a bahá’í hit zászlaját először.

Lua Moore Getsinger (Forrás: http://bahaikipedia.org/Lua_Getsinger_Herald_of_the_Covenant )Lua 1871. november 1-én született a New York állam északi részében lévő Hume nevű kis faluban. A nagy kékszemű, egyenes tartású és karcsú termetű kislány természetében nagyon hasonlatos volt édesanyjához. Mindkettőjükből áradt az élet szeretete, a vidámság, ugyanakkor valamiféle megmagyarázhatatlan belső nyugtalanság és elégedetlenség lappangott bennük, ami olykor-olykor felszínre is tört. Senki sem volt, aki megválaszolta volna a kérdéseiket, pedig ők éheztek a tudásra, különösen Isten és az Ő teremtésének a megismerésére.

„Miért van olyan sok különféle vallás? Miért sújtják a világot a háború borzalmai újra és újra? Nincsen Istennek valamiféle terve, hogy megszüntesse az emberfajták közötti előítéleteket? Helyes-e, hogy az egymás szomszédságában élők némelyike kimondhatatlanul gazdag, míg a többiek rettenetesen szegények? Miért nem lakozhat béke a világon? Miért? Miért? Miért?” Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ Lua édesanyja, mert tudta, hogy az igazi gazdagságot a tudás jelenti. Amikor gyermekét várta, így imádkozott a Mindenhatóhoz:”Ha a gyermek, akit a méhemben hordozok, leány, akkor adassék meg neki az a lehetőség, hogy felszólaljon és megtudja az igazságot, amitől az édesanyja oly hosszú időn keresztül megfosztatott.”

Luáról már kiskorában kiderült, hogy nagyon tehetséges gyermek, és iskola után hosszú délutánokat töltött együtt tanítójával, hogy többet és többet tudjon. Ékesszólásával megragadta hallgatói szívét, édesen csengő éneklésével pedig valamilyen távoli rejtelmességet sugárzott ki magából. Lua nagy tehetséget mutatott a színművészetben is, ami arra indította, hogy Chicagóba menjen tanulni. Hogy miért nem New Yorkba, a Broadway otthonába? Ő maga sem tudta, csak azt, hogy egy belső erős hang Chicagóba hívta, aminek pedig nem tudott ellenállni. Lua későbbi élete is tele volt ezekkel a különös belső jelzésekkel.

Lua hamar túlnőtte tanítóit, és úgy tűnt, hogy senki és semmi sem tudja a még nagyobb tudás iránti szomjúságát kielégíteni. Fokozatosan rájött, hogy semmilyen csillogó karrier sem tudná boldoggá tenni, és hogy a sorsa egy másik irányba, a szellem világába húzza. Lua templomtól templomig ment, hogy megtalálja a válaszokat azokra a kérdésekre, amiket az édesanyja ültetett belé oly sok évvel azelőtt. Mindhiába, egyik helyen sem kapott kielégítő választ. Azonban ahogy egyre nagyobb lett csalódottsága, úgy nőtt az éhsége és egyre hevesebb lett a keresésében.

Lua csupán huszonkét éves volt, amikor kinyitotta kapuit a híres Világkiállítás Chicagóban 1893-ban. Ez volt az első alkalom, amikor összeült a Vallások Világparlamentje, és amikor először hallott a Nyugat arról a csodálatos Hitről, ami a Keleten „kelt fel”.  Itt felolvasták egy beiruti keresztény pap, Dr. Henry H. Jessup sorait, amelynek egy részében ez állt: „Néhány hónap telt el azóta, hogy a szíriai parton lévő Akkó erődítményén kívül meghalt egy híres perzsa bölcs… Bahá’u’lláh-nak hívták – »Isten Dicsősége«…Olyan nemes, keresztényi gondolatoknak adott hangot, amelyeket megismétlünk záró szavainkban: »Hogy az emberek egy hitben egyesüljenek, és minden ember testvére legyen egymásnak; hogy megerősíttessék a szeretet és egység köteléke az emberek között; hogy a vallások közötti különbségek eltűnjenek, és a faji előítéletek megszűnjenek. Mi rossz van ebben?…Mégis, minden így lesz; megszűnnek ezek a pusztító háborúk és meddő viszályok, s eljő a ’Legnagyobb Béke’…« ”

Mialatt a Vallások Parlamentjét tartották, addig Lua csendben imádkozott a szobájában: „Kérlek, segíts megtalálni végre az igazságot!” Lua tudta, hogy valamiféle belső jelzések vezették őt Chicagóba, és érezte, hogy ez az erő egyre erősebbé vált benne. Biztos volt benne, hogy valahol, valahogyan az imája és édesanyja imája is beteljesedik.

Az újságot olvasva Lua ráakadt a Vallások Világparlamentjéről szóló cikkre, amelyben tekintete először esett Bahá’u’lláh nevére. Az a nap azonban még nagyobb csodákat tartogatott számára. Ellenállhatatlan sürgetést érzett, hogy meglátogassa az egyik barátját, akinek a testvére egy egyetemi tanár volt. Mialatt Lua beszélgetett velük, egy másik vendég is érkezett, akivel a házigazda éppen aznap találkozott. A professzorra nagyon nagy hatást gyakorolt az idegen tudása a Közel-Keletről. Hirtelen, szinte saját akarata ellenére, meghívta ezt az idegent, egy perzsát magukhoz vacsorára.

Az est gyorsan telt, miközben a legkülönfélébb témákról társalogtak. Egy idő után Lua azon vette észre magát, hogy az idegennel beszélget. Hirtelen és egész spontán módon nekiszegezte a kérdést: „Hallott arról a bizonyos perzsáról, Bahá’u’lláh-ról és a Hitéről, akit a Vallások Világparlamentjén emlegettek?”

Egy hosszú csendes pillanat következett. Az idegen ránézett Luára, elmosolyodott, mintha várta volna ezt a kérdést, aztán így válaszolt: „Én Bahá’u’lláh egyik követője vagyok.”

Lua aznap este nem tudott meg többet. A kérdései, amiket feltett, viszont egytől-egyig a legnagyobb egyszerűséggel és egyértelműen válaszra találtak, amely lángra gyújtotta. Alig tudta magában tartani izgatottságát és vágyakozását. Az idegen arra kérte, hogy legyen türelmes, és biztosította afelől, hogy el fog jönni a nap, amikor jobban megismeri majd ezt az új Hitet, és minden kérdésére választ fog találni.

Lua aznap éjszaka és a következő reggelen is imádkozott: „Ó, Mindenható Isten, engedd, hogy ez legyen keresésem vége…Ne hagyd, hogy a hőn vágyakozó szívem tovább várjon!” Ábrándozását kopogtatás zavarta meg. Egyik kedves barátja, Madame Marteens jött hozzá nagy lelkesedéssel: „Lua, egy csodálatos új vallást találtam. Szerintem ez pontosan az, amit te oly régóta keresel.” Lua hálás volt, de semmiképpen sem akarta engedni, hogy eltérítsék a saját izgalmas felfedezésétől – akármelyik pillanatban érkezhet hír az idegentől! Barátnője azonban a legnagyobb kedvességgel hívta Luát, hogy menjen el aznap este a találkozóra, és lássa meg saját maga. Lua nem akart csalódást okozni annak a barátjának, aki ebben a magányos városban olyannyira pártfogolta, így hát elment. Amikor bemutatták a tanítónak, Lua szíve görcsbe rándult: ott állt előtte az idegen. Soha nem érezte a szívét ennyire örömtelinek.

Ezután az intenzív tanulmányozás hetei következtek. Lua az elsők között érkezett a találkozókra, és az utolsóként távozott. Legnagyobb örömére megtudta, hogy már voltak Bahá’u’lláh-nak követői Amerikában, akiket bahá’í-oknak hívnak. Elmondták neki, hogy a bahá’í szó annyit tesz, mint Bahá’u’lláh követője, akárcsak a keresztény szó, ami Krisztus követőjét jelenti. Felfedezte, hogy Bahá’u’lláh nevének jelentése „Isten vagy az Úr Dicsősége”, és hogy a bahá’í hit világközpontja a Szentföldön van, pontosan azon a helyen, amely Ézsaiás próféta jövendölése szerint meglátja majd „az Istennek dicsőségét.”

Kapcsolódó oldalak:
Vissza Személyek, akiket megérintett a bahá’í hit oldalhoz
Miért van sok vallás? – A vallások egysége
‘Abdu’l-Bahá élete