Vajda TiborNév: Vajda Tibor

Lakhely: Balatonfűzfő

Életkor: 28

Munka/tanulás: kereskedő

Hobby: síelés, koncert, utazás, vitorlázás

Miért vagyok bahá’í? Hiszem, hogy van Isten, és én is tenni akarok valamit az emberiség lelki fejlődéséért.

Hogyan lettem bahá’í? Láttam egyszer egy nagyszerű tánc előadást egy város főterén, ahol csak a tánc erejével mutattak rá és hívták fel az emberek figyelmét a világ problémáira. Odamentem és megkérdeztem, kik ők. Bahá’í-ok, jött a válasz. Nem tudtam, mit jelent a szó… majd hosszas beszélgetésbe kezdtem velük…

Megfogott a bahá’í-ok sokszínűsége és a sokszínűség egysége. Nem volt előítélet a bahá’í-okban; nem akartak megváltoztatni, úgy fogadtak el, amilyen vagyok. Jó példát mutattak. Természetesen jött, hogy három nap múlva én is kijelentettem magam bahá’í-nak, mert éreztem, ez az, amit eddig kerestem. 16 éves voltam akkor.

Bahá’í ifjúsági találkozóMit adott nekem a bahá’í hit? Csak a legfontosabbakat említve:

  • Lelki békét és egyensúlyt,
  • Harmóniát és saját magam megbecsülését,
  • Pozitív gondolkodást, megerősítést az Istenbe vettett hitemben,
  • Lelki erőt és kitartást, hogy az élet nehéz szakaszain túljussak.

Egy maradandó bahá’í élményem/emlékem: Nagyon sok élményem volt. Így nehéz egyet említeni… de talán az alábbi rövid történetet emelném ki:
Családom eleinte nem nézte jó szemmel a bahá’í hitet. Tele voltak előítélettel… Akkor gondoltam, hogy ideje tiszta vizet önteni a pohárba és felfedni előttük Isten eme becses ajándékát. Nos, mivel az ember saját otthonában nem lehet próféta, így én is meghívtam szerény otthonunkba két nagyon kedves régi bahá’í barátot. Az időzítés tökéletes volt. Kétkedő és szkeptikus családtagjaim órákon keresztül kérdezgették bahá’í barátaimat, hogy is vannak egyes dolgok Isten, a vallások és az emberiség témájában. A beszélgetés végére szüleim megértették a bahá’í hit tanításait (az emberiség és a vallások egysége, férfiak és nők egyenjogusága stb.) és csodálatos volt látni, hogy a hitre úgy tekintettek, mint egy új, dinamikusan fejlödő és a XXI. századi ember számára is élhető világvallásra.

Egy jó bahá’í könyv: Bahá’u’lláh: A hét völgy és a négy völgy

Kedvenc filmem: Az ellenség a kapuknál
De bármit szívesen megnézek. Nincs jó és rossz film, csak vagy kedvem van megnézni, vagy nincs. Ha az ember kedve olyan, akkor bármit szívesen megnéz.

Kedvenc zeném: Sok van!!!!! Boban Markovic Orkestar (balkáni zene); Rock and Roll (Elvistől egészen napjainkig); Shadows , Eric Clapton , latin zene (minden mennyiségben); Voices of Bahá kórus

Emberek, akikre felnézek: Szüleim és azok a barátaim, akik mindig segítenek, amikor szükséges.

Hogyan befolyásol a bahá’í hit a mindennapi életben? Alapvetően teljesen megváltoztatta, de nem egyik napról a másikra, hanem szépen folyamatosan, lépésről-lépésre. Élet alkohol és drog nélkül már meghúzza azt a vonalat az életemben, ami alá nem kerülhetek. A sok utazás és a sokféle emberrel való beszélgetés több türelemre és előítéleteim leküzdésére tanított.

A bahá’í-ok és a bahá’í közösség jellemzői: Egység, sokszínűség, barátság, jókedv, lelkiekben gazdag emberek. Minden bahá’í törekszik arra, hogy a felmerülő problémákat a tanácskozás keretein belül oldja meg.

Kedvenc bahá’í idézetem: „Ó, ember fia! Aki igazán szeret, az vágyódik a megpróbáltatásra; és keresi azt, mint lázadó a bocsánatot és bűnös a kegyelmet.” Bahá’u’lláh: Rejtett szavak

Kapcsolódó oldalak:
Következő
Vissza az interjúk oldalra