Bahá'u'lláh kora uralkodóihoz és vallási vezetőihez írt leveleiből összeállított nyilatkozat; mely szerint a világbéke nemcsak lehetséges, hanem elkerülhetetlen, ez Földünkön a fejlődés következő állomása. Az összefoglalót 1985-ben megkapta a világ államfőinek legnagyobb része.
Miért tekintenek a XX. századra a bahá'iok a "fény évszázadaként"? Minden szörnyűsége ellenére, mi volt egyedülálló ebben az évszázadban, mely távlatokat nyithat az emberi faj fejlődésére?
Bahá'í Nemzetközi Közösség, 1999. május
Üzenet a világ vallási vezetőihez
2002-ben másodszor fordult a bahá'í hit legfőbb testülete a világ nyilvánosságához ("A világbéke igérete" után). Szinte egy évszázad alatt elfogadott normává vált az uszító nacionalizmus, a rasszizmus elítélése valamint a nemek közötti egyenlőség. Azonban az egyházakba szervezett vallás - mely alapvetően azért létezik, hogy a testvériség és béke ügyét szolgálja - sajnálatos módon túl gyakran akadályozta a béke folyamatát, kölcsönözve saját hitelességét a fanatizmusnak. Az ilyen gondolatok nem vádiratként szolgálnak a szervezett vallás ellen, hanem éppen azon különleges erőre és hatalomra emlékeztetnek, melyet az képvisel. A civil kormányzat sem nélkülözheti az olyan szellemi erőforrásokat, amely az ember lelki átváltozásán keresztül békét eredményez. Amennyiben a vallásos vezetés meg akarja őrizni jelentőségét az elkövetkezendő korokra, úgy a vallási vezetőknek világosan szembe kell nézniük azokkal a megkövesedett eszmékkel, melyek mára elavultak és a béke megvalósítását akadályozzák. A levelet 2002-ben megkapta a világ vallási vezetőinek legnagyobb része.
Bahá'í Világközpont, 2002 április