A bahá’í közösség külkapcsolatai

Külkapcsolati Munkacsoport

Göncz Árpád köztársasági elnök a bahá’í közösség képviselőivelA Külkapcsolati Munkacsoport a magyarországi közösség újraalakulása, az 1990-es évek eleje óta folyamatosan működik. Tevékenységének három célja van:

  • Kapcsolatot épít és tart fenn a Közösség valamint állami és civil szervezetek, azok vezető személyiségei között.
  • Tájékoztatást nyújt a Közösség működéséről és a bahá’í hit főbb elemeiről a külvilág számára.
  • Egyes konkrét, a Nemzetközi Bahá’í Közösség által koordinált témában (leginkább az iráni bahá’iok és más vallási kisebbségi csoportok diszkriminálása és üldözése kapcsán), általában havi rendszerességgel, tájékoztatja a Magyar Köztársaság Kormányát, Elnöki Hivatalát, a Külügyminisztérium ENSZ-diplomatáit, a Magyar Országgyűlés és az Európai Parlament magyar képviselőit az emberi jogok semmibevételéről az Iráni Iszlám Köztársaságban, és (általunk köszönettel fogadott) háttéranyagokat juttat el számukra a nemzetközi fórumokon (pl. EU Parlament, ENSZ Emberi Jogi Tanácsa) történő döntések, szavazások megfelelő és árnyalt előkészítéséhez.

Kósáné Kovács Magda, a Parlament Kisebbségi és Egyházügyi Bizottságainak elnöke a bahá’í közösség képviselőivelA munkacsoport – megalakulása óta – kiváló és kiegyensúlyozott munkakapcsolatot tart fenn – pártoktól és politikai ideológiáktól függetlenül – a miniszterelnöki Hivatal Egyházi Kapcsolatok Titkárságával, az aktuális egyházügyi államtitkárokkal, Magyarország Emberi Jogi Nagykövetével.

Az elmúlt két évtizedben számos személyes találkozóra is sor került a Munkacsoport tagjai és kiemelkedő magyar politikusok között. Ezek egy része protokolláris jellegű, más része a Magyar és a Nemzetközi Bahá’í Közösség életével kapcsolatos konkrét kérdéseket felvető volt. Balog Zoltán, a Parlament Kisebbségi és Egyházügyi Bizottságainak elnöke a bahá’í közösség képviselőivelÍgy hivatalában fogadta képviselőinket Göncz Árpád köztársasági elnök, különböző kormányok idején Semlyén Zsolt és Gulyás Kálmán egyházügyi államtitkárok, valamit Kósáné Kovács Magda és Balog Zoltán, a Parlament Kisebbségi és Egyházügyi Bizottságainak aktuális elnökei. Rendszeres találkozások során sikerült kiváló munkakapcsolatot kialakítani Dr. Lakatos Istvánnal, a Magyar Köztársaság Emberi Jogi Nagykövetével.

Levélváltást folytattak a munkacsoport tagjai – többek között – Dr. Sólyom László köztársasági elnök úrral, Bajnai Gordon miniszterelnök úrral, Dr. Habsburg Ottó Európai Parlamenti képviselővel, a bahá’iok nagy barátjával, valamint fiával, Dr. Habsburg Györggyel, a Magyar Köztársaság Kulturális Nagykövetével és a Magyar Vöröskereszt elnökével. Göncz Kinga külügyminiszter asszony levélben fejezte ki elismerését a Magyarországi Bahá’í Közösségnek azért a folyamatos háttérmunkáért, amivel a magyar diplomaták tevékenységét, döntés-előkészítését segítik.

Vallásközi Párbeszéd

A Magyarországi Bahá’í Közösségnek jelenleg legaktívabb kapcsolata a Vallásközi Párbeszéd Társaságával van, mely minden világvallást képvisel. A 2007. augusztusában alakult társaság havonta, mindig más közösségnél vendégeskedik, így többször voltak a Bahá’í Központ vendégei is.

A bahá’iok abban hisznek, hogy a vallások egy tőről fakadnak, a világ nagy vallásai ugyanazon egyetlen Istenhez vezetnek bennünket, továbbá mindegyikük az erkölcsös életet és a békességet hirdeti. A vallásközi párbeszéd során részletesen is megismerjük egymás hitét, hiszen így érezhetjük át legteljesebben, hogy az örök igazságok mindannyiunk szívében élnek. A két bahá’í képviselő hisz abban, hogy a VaPaTa fontos színtere annak a folyamatnak, melynek révén nyilvánvaló lesz sokak számára, hogy ezerszer több köt össze bennünket, mint ami elválaszt.

Vallásközi Párbeszéd Társasága a Bahá’í Központban (Budapest, 2009) © Vallásközi Párbeszéd Társasága

Vallásközi Párbeszéd Társasága a Bahá’í Központban (Budapest, 2009) © Vallásközi Párbeszéd Társasága

Kapcsolódó oldalak:
A Vallásközi Párbeszéd Társasága hivatalos honlapja

A bahá’í világközösség nemzetközi kapcsolatai

A bahá’iok aktívan tevékenykednek olyan mozgalmakban, melyek az emberiség jólétéért és egységéért dolgoznak. Helyi és országos szinten a bahá’iok gyakran működnek együtt az ENSZ társaságokkal, UNICEF társaságokkal, nőegyletekkel, eszperantistákkal, vallásközi mozgalmakkal, a Természetvédelmi Világalappal és számos olyan szervezettel, melyek az egyetemesség jegyében működnek.

Bahá’u’lláh követői elhagyják azt a szervezetet, mely személyi villongások színterévé válik, pártpolitikai tevékenységekbe kezd vagy bármi módon, pl. bőrszín szerint megkülönbözteti az embereket, mivel nem támogatják azon mozgalmakat, melyek csupán egy szűkebb csoport érdekeit kívánják érvényesíteni.

A Bahá’í Nemzetközi Közösség és a Természetvédelmi Világalap között 1987-ben létrejött megállapodás alapján a bahá’í hit lett a hatodik vallás, mely csatlakozott a WWF Természetmegőrzési és Vallási Hálózathoz, melyet 1986-ban alapítottak meg.

Az ENSZ és a bahá’í közösség

A Bahá’í Nemzetközi Közösség, mint nemzetközi nem-kormányzati szervezet 1948 óta tanácskozási joggal vesz részt az ENSZ munkájában. A Bahá’í Nemzetközi Közösség egyre több ENSZ szakosított szervezet munkájába kapcsolódik be (pl ECOSOC és UNICEF). Részt vesz a legtöbb ENSZ konferencián és számos kiadványt és állásfoglalást bocsátott közre az ENSZ által tanulmányozott problémákkal kapcsolatban.

A Bahá’í Nemzetközi Közösség ENSZ főképviselője az ENSZ Millenniumi közgyűlésén beszél a Nem-kormányzati Szervezetek Millenniumi Fórumjának nevében, melynek résztvevője volt a Bahá’í Nemzetközi Közösség (2000. szeptember) (c) Bahá’í Nemzetközi Közösség media.bahai.org

A Bahá’í Nemzetközi Közösség ENSZ főképviselője az ENSZ Millenniumi közgyűlésén beszél a Nem-kormányzati Szervezetek Millenniumi Fórumjának nevében, melynek résztvevője volt a Bahá’í Nemzetközi Közösség (2000. szeptember) (c) Bahá’í Nemzetközi Közösség media.bahai.org

A Bahá’í Nemzetközi Közösségnek irodái vannak New Yorkban, Genfben és Brüsszelben; képviselői az Európai Uniónál és az ENSZ Regionális Bizottságainál Addisz Abeba-ban, Bangkokban, Bécsben, Nairobiban, Rómában és Santiagoban. Külkapcsolati irodája a Bahá’í Világközpontban, Haifában található, amely negyedévente hírlevelet ad ki Egy ország címmel.

.

.

.

Kapcsolódó oldalak:
Az ENSZ mellett működő Bahá’í Nemzetközi Közösség honlapja
Hírek kormányzati elismerés témában