Részlet az Elmélkedés a lélek életén című könyvből

Ezen fejezet célja, hogy „megértsük azt, hogy az élet nem ezen világ változásait és eshetőségeit jelenti, s hogy valódi jelentősége a lélek fejlődésében találtatik. A valódi élet, a lélek élete, egy rövid időre jelenik meg eme világban, és mindörökké tart Isten másvilágaiban.”

A lélek Isten szellemi világaiból származik. Az anyag és a fizikai világ fölé emelkedik. Az egyén élete akkor kezdődik, amikor a lélek, ezen szellemi világokból eredvén, egyesül az embrióval a fogantatás pillanatában. Ez az egyesülés azonban nem anyagi jellegű; a lélek nem lép be a testbe, vagy hagyja el azt, sem nem foglal el fizikai teret. A lélek nem az anyagi világhoz tartozik, és a testtel való egyesülése hasonlatos ahhoz, mikor is a fény egyesül a tükörrel, amely visszatükrözi azt. A tükörben megjelenő fény nincs abban benne; egy külső forrásból jön. Hasonlóképpen, a lélek nem a testen belül létezik; különleges kapcsolat van közte és a test között, és együttesen alkotják az emberi lényt.

Nagyon különleges kapcsolat van a lélek és a test között, melyek együttesen alkotják az emberi lényt. Ez a kapcsolat csupán a földi élet rövid idejéig tart. Amikor ez megszűnik, mindkettő visszatér oda, ahonnan származik, a test a por világába, a lélek pedig Isten szellemi világaiba. A szellemi birodalmakból eredve, Isten képmására teremtve, képessé téve isteni tulajdonságok és mennyei jellemzők elsajátítására, a lélek a testtől való elválása után örökké fejlődik. Bahá’u’lláh azt mondja:

“És most pedig, ami kérdésedet illeti, az ember lelkéről és annak halál utáni létezéséről. Tudd az igazságot, hogy a lélek, miután a testtől elválik, tovább fejlődik egészen addig, míg el nem jut Isten közelségébe, oly állapotban és helyzetben, melyet sem a korok és évszázadok váltakozása, sem pedig a földi változások vagy eshetőségek nem változtathatnak meg. Oly sokáig áll majd az fenn, mint Isten Országa, és míg Ő fensége, uralkodása és hatalma fennmarad. A lélek Isten jeleit és tulajdonságait mutatja majd fel, és feltárja az Ő szerető kedvességét és jóságát.”

A halál csak az állapot megváltozása, utána a lélek tovább fejlődik. Bahá’u’lláh azt mondja:

“Tudd, hogy minden halló fülnek, ha az tiszta és makulátlan, minden időben és minden irányból figyelnie kell a hangra, mely ezen szent szavakat szólja: ‘Valóban, mi Istené vagyunk, és Hozzá is térünk meg.’ Az ember fizikai halálának és visszatértének misztériumai még nem tárattak fel, s továbbra is olvasatlanok maradnak. Isten igazságosságára! Ha azok feltáratnának, oly félelmet és szomorúságot keltenének, hogy egyesek belepusztulnának, míg másokat akkora boldogság töltene el, hogy a halált kívánnák és szűnni nem akaró vágyakozással könyörögnének az egy igaz Istenhez – magasztaltassék az Ő dicsősége -, hogy végükhöz siethessenek.”

Az élet célja Istent megismerni és az Ő jelenlétébe kerülni. Bahá’u’lláh azt mondja:

“Isten célja az ember megteremtésével az volt, és az is marad, hogy képessé tegye őt Teremtője megismerésére, s az Ő közelségébe jusson. Ezen legnagyszerűbb szándékról, eme legfőbb célról tesz kétségtelenül bizonyságot minden mennyei Könyv és Isten által kinyilatkoztatott nagy súllyal bíró Írás. Aki felismerte az Isteni vezérlet Tavasz Pontját és belépett az Ő szentséges udvarába, közel került Istenhez és eljutott az Ő Jelenlétébe, egy oly Jelenlétbe, mely is a valódi Paradicsom, és amelynek a menny legmagasztosabb lakhelyei csupán csak a szimbóluma… Aki pedig nem ismerte fel Őt, az a távollét nyomorúságára ítélte önnönmagát, egy oly távollétre, mely nem más, mint teljes nem létezés és a pokoli tűz legveleje. Ily lészen az ő végzete, foglalja el bár látszólag a föld legfennségesebb helyeit s uralkodjon annak legmagasztosabb trónusán.”

Mint ahogy az anyaméhben megszerezzük az ebben a világban szükséges képességeket, úgy ebben a világban kell megszereznünk az eljövendő világban szükséges képességeket. ‘Abdu’l-Bahá azt mondja:

“Életének kezdetén az ember embrionális állapotban volt az anyaméh világában. Ott képességeket és adottságokat kapott az emberi létezés valóságához. Az ezen világhoz szükséges erőkkel és képességekkel abban a korlátozott állapotban ruháztatott fel. Ezen világban szüksége volt szemekre; megkapta azok lehetőségét a másikban. Fülekre volt szüksége; megkapta ott azokat felkészülvén és várván az új létezését. Az ezen a világban kívánatos képességekben a méh világában részesült…

Ezért aztán ebben a világban fel kell készülnie a túlvilági életre. Azt, mi is a Királyság világában szükségeltetik, itt kell megszereznie. Ahogyan felkészült a méh világában a létezés ezen szférájában szükséges erők megszerzésével, ugyanúgy kell a mennyei létezés nélkülözhetetlen erőire lehetőség szerint szert tennie ezen világban.”

Kapcsolódó oldal:
Élet a halál után – Rövid idézetek
Hisznek-e a bahá’í-ok a mennyországban és a pokolban?
Valódi gazdagságunk Részlet az Együtt sétálva a szolgálat ösvényén című könyvből
Vissza a tanulókör oldalra